| |
|
|
|
| |
Zsámbéki találkozó
Kedves Mohosok!
Örömmel értesítünk mindenkit, aki a 2010. szeptember 11-i találkozóra jelentkezett, hogy azt az eredetileg meghirdetett helyen és időpontban a tervezett program szerint, mintegy 60 fő részvételével fogjuk lebonyolítani.
A Zsámbékra való eljutást mindenkinek magának kell megoldania,
- aki autóval érkezik, javasoljuk, hogy a katolikus templom mellett található parkolóban hagyja a gépkocsiját,
- akik pedig a Bp. Széna térről Volán-busszal érkeznek (Zsámbék, Szt. István tér), azok is sétáljanak át ide (kb 250m), mert ez a gyülekezés helyszíne.
Innen egy általunk bérelt kisbusz fogja folyamatosan felhozni az érkezőket a Mohos pincéhez, a rendezvény helyszínére. A tájékozódás megkönnyítése érdekében mellékelünk egy térképet, amelyen Mohos László bejelölte a kérdéses helyszíneket. (A pince megközelitését személygépkocsival nem javasoljuk, mert az odavezetö út egysávos és nincs parkolási lehetöség sem.) Ha valaki jelentösebb késéssel érkezik, az a parkolóhelyröl hivja fel Mohos Lászlót a 06-70-4247-940 mobil számon, hogy a mikrobuszt érteküldjük!
A találkozón való részvétel költségeit sikerült lecsökkentenünk, ennek megfelelően a végleges részvételi díj 4.000,-Ft/fő, amelyet kérünk haladéktalanul, de legkésőbb szeptember 7-ig átutalni Dunai Péter nevére a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Zrt-nél vezetett 10300002-50801795-49010025 számú számlaszámra "Mohos-találkozó" megjelöléssel.
Ahogy korábban jeleztük, a találkozón a részvételi díj ellenében egy ebédet (bográcsban készített pörkölt) és vacsorát (grillezett húsétel), valamint pogácsát és italokat (pálinka, bor, ásványvíz) biztosítunk a résztvevőknek és közben remélhetőleg lesz elég idő a beszélgetésre.
A találkozót legkésőbb este 10-ig tervezzük befejezni, de a korábban távozni szándékozókat a kisbusz folyamatosan vissza tudja vinni a templomi parkolóhoz.
Minden további információval telefonon készséggel állunk rendelkezésre,
Üdvözlettel: a Szervezők
|
Tisztelt Mohosok!
Kedves Rokonok!
Több mint egy év telt el a 400. évforduló alkalmából rendezett találkozó óta, amelyen közel 200 "családtag" tudott részt venni. Tudjuk, hogy nem lehet minden évben ilyen nagyszabású rendezvényt összehozni, de többen kezdeményezték, hogy valamilyen módon tartsuk fenn a folyamatosságot és ne csak kerek évfordulókon keressünk lehetőséget arra, hogy szervezett módon tudjanak találkozni, akik ezt igénylik.
Ebben az évben Mohos László rokonunk kezdeményezésére, teljesen kötetlen formában, Zsámbékon egy pincelátogatás nyújtana ehhez keretet, terveink szerint 2010. szeptember 11-én szombaton.
A találkozó helyszíne: Zsámbék, Örömhegyi-dűlő, Szuszogó-pincesor, Mohos László portája.
( Megközelítési lehetőségek: gépkocsival Budapest-Budakeszi-Páty-Zsámbék, kb. 28 km, vagy M1-es autópálya zsámbéki kijárat, autóbusszal pedig Budapest Széna tér - Zsámbék kb. 40 perc + kb. 20 perc gyalog. )
A program déli 12 órakor kezdődne és a remélhető jó hangulat esetén az esti órákig tartana, egy déli és egy esti étkezéssel (a helyi körülményeknek megfelelően bográcsos, illetve grillezett kivitelben és helyi borokkal és zenével kísérve), közben pedig lehetőség nyílna a résztvevők közötti beszélgetésre, amit sokan hiányoltak a tavalyi rendezvény kapcsán, hiszen akkor a program miatt erre kevésbé volt lehetőség.
A programon való részvétel kb. 5.000,-Ft-ba kerülne. A helyi adottságok mintegy 50-60 fő részvételét teszik lehetővé, ezért fontos lenne előre tudnunk, hogy mekkora érdeklődésre számíthatunk. (Ha ennél lényegesen többen jelentkeznek, akkor valami mást kell kitalálnunk.)
Ezért szeretnénk kérni, ha a tervezett rendezvényen részt kíván venni, ezt 2010. július 31-ig szíveskedjék jelezni a szervezők valamelyikének (amennyiben igen, azt is, hogy hány fővel). Ezt követően kerülne sor a program véglegesítésére és a jelentkezések konkretizálására 2010. augusztus 31-ig.
A találkozó reményében, szívélyes rokoni üdvözlettel, a szervezők:
|
Egy kis érdekesség...
A Mohos nevű települést jelző tábla Kréta szigetén.

|
Honlapunk is köszönti a jubiláló móri-Mohos nemzetséget, és gratulál a sikeres rendezvényhez!
amelyen:
- 198 személy vett részt,
- kitűnő volt az ünnepség helyszinének megválasztása,
- az előadások igen érdekesek és hasznosak voltak,
- kedves gesztus volt az Emléklap minden részvevő számára,
- az ebéd ízletes volt,
- családias atmoszféra, remek hangulat jellemezte.
Köszönet a rendezvény szervezőinek, kiváltképpen Dunai Péternek (aki anyai ágról Mohos)! Őnélküle ez a rendezvény vagy létre sem jön, vagy ha mégis, nem ilyen profi szervezésben, és ekkora létszámban!

A fentiek illusztrálására néhány kép (M. Alexandra fotóiból):

Az előadó teremben

Ebéd közben

Információ cserék (háttérben a Parlament épülete)
Annak aki esetleg lemaradt volna a jubileumi találkozóról...
A JUBILEUMI TALÁLKOZÓ PROGRAMJA
| A rendezvény időpontja: |
2009. április 25. (szombat) |
| Helyszíne: |
Budapest, MGYOSZ-MTESZ-Kamara székház, Budapest V., Kossuth L. tér 6-8. (metróállomás feletti épület). A nagy jelentkezési létszámra való tekintettel a VII. emeleti rendezvényterem helyett az előadások az I. emeleti színházteremben lesznek megtartva! |
| Parkolási lehetőség: |
a székház körüli parkolókban (szombaton ingyenes) |
| |
|
| |
|
| A rendezvény programja: |
| 9.30 - 10.00 |
Regisztráció |
| 10.00 - 12.30 |
Jubileumi rendezvény |
| |
1. Himnusz
2. Köszöntő: Batthyány Bálint
3. Családtörténet és címertan (ismertető előadások):
- Dr. Vajay Szabolcs professzor
- Dr. Bertényi Iván egyetemi tanár
- Dr. Körmendy Tamás egyetemi tanársegéd
4. Szemelvények a Mohos-család történetéből
előadó: Dunai Péter
5. Konzultáció, hozzászólások
6. Zárszó, Szózat
|
| 13.00 - 15.00 |
Ebéd (VII. emeleti étterem) |
| 15.00 - 17.00 |
Ismerkedés, kötetlen beszélgetés |
| |
|
| |
|
| Részvételi díj: 6.000,-Ft/fő, amely magában foglalja a rendezvényen való részvételt, valamint az ebédet |
A részvételi díjat Dunai Péter névre, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Zrt-nél vezetett "Mohos jubileum" alszámlára
(számlaszám: 10300002-50801795-49010025) kérjük átutalni.
A részvételi díj átutalásának határideje: 2009. április 10.
(Csak azok részére tudjuk biztosítani a részvételt és az ebédet, akik ezen határidőig átutalják a részvételi díjat!) |
| |
| |
| Az ebéd vonatkozásában három menüből lehet választani: |
| "A" menü: |
Újházi tyúkhúsleves, borjúpaprikás galuskával, uborkasaláta, vargabéles erdei
gyümölcsöntettel; |
| "B" menü: |
Jércegombóc-leves, kacsacomb párolt káposztával és hagymás törtburgonyával,
tradicionális somlói galuska; |
| "V" menü: |
Spárga krémleves, zöldséges lassagne, tradicionális somlói galuska; |
Italajánlat
(amit az ebéd ára magában foglal): |
Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz, szénsavas üdítőital háromféle ízben, rostos üdítőital háromféle, kávé tejszínnel és cukorral.
(Ezen felül a la carte büfét üzemeltetnek, amelynek kínálatában minőségi borok, alkoholos és alkoholmentes sörök és röviditalok szerepelnek, külön fizetés ellenében.) |
| |
|
| |
|
A jubileumi rendezvényre való jelentkezést 2009. március 31-ig kérjük visszaküldeni (pdunai@mkik.hu, fax: (06-1) 474-5123, levélcím: MKIK 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8.).
A visszajelentkezésen a következő adatokat kérjük feltüntetni:
név, elérhetőség (e-mail, fax, telefonszám), valamint azt, hogy melyik menüt választotta.
Csoportos bejelentkezés esetén van lehetőség előzetes, a szükséges létszám szerinti (max. 8 fő) asztalfoglalásra.
A rendezvény lebonyolításával kapcsolatos további információkkal Dunai Péter ((06-1) 474-5120, vagy 06-20-9-387-012) készséggel áll rendelkezésre.
|
| |
Üdvözlettel:
a Szervezőbizottság |
|
|
|